2014. december 20., szombat

Gyermeki öntudat

  Tapasztalataim alapján, a gyermekek megnyilatkozásaiban, gondolkozásában vagy érzéseiben felmerülő jelenségek okainak jelentős részét szüleiktől, testvérektől, ovis-sulis társaiktól vagy televízióból átvett viselkedésmintákban kereshetjük. Ez manapság kiegészül az internet világából, játékokból átvett dolgokkal. Ezen mintákat régebben könyvekből vagy közösségi játékokból tanulták a gyermekek, amely kifinomultabban és árnyaltabban járult hozzá fejlődésükhöz. Ez azonban külső körülmény, amely ismerete mellett fontos látnunk a belső folyamatokat is. Ahhoz, hogy megértsük a gyermeket vagy akár önmagunkat, egészen a baba korig, sőt a születésig, de még az anyaméhben eltöltött időig is vissza kellene menjünk. Ezen területnek egész szakirodalma van, röviden azt érdemes tudni, hogy ezen korai időszaknak jelentős szerepe van a később kialakuló személyiségre nézve. A következőkben röviden tárgyalt folyamat, azaz a gyermek öntudatra ébredése 3 éves korig általában lezajlik, ezen idő alatt pedig egyre nagyobb hangsúlyt kap a gyermek énképe és az a teljesen egyéni folyamat, amellyel tapasztalatait integrálja önmagába. Ez fontos időszak minden ember életében, mivel  ezen integráció meghatározza későbbi érzésvilágot és az ehhez kapcsolódó gondolkozásmódot is. A beszéd és fogalmak megtanulásával elindul egy mentális rögzítési folyamat, amelyben a folyton változó tapasztalatok fogalmakkal címkéződnek. Azonban ezen címkék, kezdetben csupán utánzás révén jönnek létre, valamint meglehetősek szűk jelentéstartalommal felruházottak. Ezért van, hogy a gyermekek, bár használnak fogalmakat, ha rákérdezünk  nem tudják pontos jelentésüket. Ahogy a fogalmak alakulnak, ugyanígy gondolati, mentális úton alakul ki az énkép vagy hamis egó is. Kezdetben egyszerű, majd a gondolkozás térnyerésével egyre bonyolultabb hálót alkot. Hamissága abból ered, hogy állandónak mutatja magát, holott mulandó. A pillanatról, pillanatra megújuló tapasztalatokat általános fogalmakba integrálva, állandó személyiség látszatát adja, amely valójában a tapasztalat és annak értelmezése függvényében folyamatos változásban van. Ugyanis ha az "én" nem lenne változó nem is lenne képes több tapasztalatot szerezni, tanulni, fejlődni vagy éppen problémákat generálni. Kialakulásának első jele az "én, enyém" fogalmak megjelenése, az összetettebb  gondolkozásra pedig a "miért?" időszak utal. Ha belegondolunk a hamis egó kialakítását a szülők már a kezdetektől passzívan vagy aktívan szorgalmazzák  hiszen ők is ebben az "illúzióban" időznek. Ezt nem kell negatívan értelmezni, mert az érzékszervekkel és gondokozással feltérképezhető világban való eligazodáshoz szükséges folyamatról beszélünk. Azonban, ha a személyiség beszűkül, megreked vagy előnytelen mintákat integrál, akkor a problémák reakciók formájában jelentkeznek. Erre jó példa a hiperaktivitás, dühkitörés, közöny, depresszió. Ilyen megközelítésben a terápia igazi feladata nem az így kialakul minták átalakítása vagy megszüntetése lenne, azaz tüneti kezelés, hanem a problémás gondolkozásmód vagy a tapasztalatok kedvezőtlen integrációjának megváltoztatása. Amennyiben ez sikerül a személyiség önmagát korrigálja, hasonló módon, ahogy a test is önmagát gyógyítja. Ez a korrekció valós felismeréseken keresztül, szituációk és tapasztalás útján zajlik le. Amikor a gyermek (vagy felnőtt) új, fejlődés értékű tapasztalattal találkozik és helyesen megy vége az integráció egyfajta felismerésre, "kis megvilágosodásra" jut.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése